(Pszerimos-Plati-Kálimnosz)
Általában egy rusztikus- vagy kalózhajónak kinéző hajóval lehet felfedezni a Dodekanészosz három gyönyörű szigetét: Kálimnoszt, Pszerimoszt és Platit.
A kirándulás szinte minden helyi utazásszervezőnél foglalható, de szinte mindegyik utazási iroda fakultatív programja tartalmazza ezt a szervezett kirándulást. Az időtartama 7-8 óra. A hajók Kósz város Mandraki kikötőjéből indulnak. A transzferbuszok vagy a szállodáktól vagy az előre meghatározott gyűjtőpontokon veszik fel az utasokat.
A kirándulás ára: 42 €-tól
Pszerimosz
Itt van idő a sétára a kikötőtől a tengerpartig, ahol kis tavernák találhatók és a helyiek szivacsokat és fűszereket árulnak, de van idő egy görög kávéra, úszásra vagy egy sétára a sziget templomához és a sziget festői általános iskolájához esetleg felmászni néhány lépcsőn hogy megcsodálja a sziget panorámáját.
Pszerimοsz a Dodekanészosz kis szigete, Kósz és Kalymnosz között. Kis mérete és sziklás tája ellenére a sziget lakott – körülbelül 40 lakosa van, akik egész évben ott élnek, horgászattal és turizmussal foglalkoznak.
Az egyetlen falu a kis kikötő környékén található. Egy házcsoportból, néhány tavernából, kávézóból, szuvenírboltból és egy templomból áll. A Pszerimoszon nincs szükség autóra, mert az északi parton csak egy földút vezet egy strandra. Van egy kis kikötő is a privát hajókirándulásokhoz, amelyek néha erre a strandra viszik az embereket. A kikötőtől 2 km-re keletre található Vathi kék strandja, a kikötőtől 1 km-re nyugatra pedig Grafitossa festői strandja. A Grafiоtissa hosszú és homokos strand, hátul vöröses sziklákkal és a hely nevét adó kis Panаgia Grafiоtissa templommal.
Plati kis szigete
Egy ugrás a hajóról a kristálytiszta Égei-tengerbe. Ez egy rövid megálló, de van elég idő kiúszni a szigetre, amely ma már lakatlan. A sziget keleti oldalán áll az elhagyatott Szent Miklós kápolna.
Pothia – Kálimnosz
Kálimnosz a Dodakenéz-szigetek 5. legnagyobb szigete 17.752 lakossal.
A Kálimnosz legnagyobb települését Pothiának hívják de általában egyszerűen Kálimnosz városnak nevezik. Kis városka, több kerülettel. Kalymnosz városa a kikötő körül terül el, számtalan hajó és csónak horgonyoz itt, de a halászhajók és a szivacshalász-hajók mára kisebbségben vannak és csak a kirándulóhajók és jachtok dominálnak. A kikötő eleje Kálimnosz városának nyüzsgő része. Számos étterem, bár, kávézó és taverna található itt, amelyek különösen nyüzsgőek a nyári hónapokban. Pothia kikötője mellett a Szabadság tér is a helyiek és a turisták kedvelt találkozóhelye. Közvetlenül a tér mellett található a Christos-templom, amely 1862-ből származik. A püspöki templom közelében található a tengerészeti múzeum, amely elsősorban a szivacshalászat történetéről ad tájékoztatást. A fürdőzésre Pothia önkormányzata mesterséges strandot alakított ki, amely a külső kikötői mólótól északra található. A sziget népszerű a sziklamászók körében.
Képek:
kos.vakacio.net
Werner Bayer, CC0 1.0, via flickr
Tryfon Kar, CC BY-SA 3.0, via Wikimedia Commons
Irene Grassi, CC BY-SA 2.0, via flickr
Andrzej Szkopiński, CC BY 3.0, via Wikimedia Commons
Tomisti, CC BY-SA 4.0, via Wikimedia Commons








